2012. május 14., hétfő

Első olvasmányélményem - Polónyi Tamás

Az iskola hivatalos honlapja már beszámolt a kerületi Olvasni jó! levelezős vetélkedő vajkos eredményeiről. Ezekben a napokban a blogon közzé tesszük a versenyzők pályázati anyagként leadott könyvajánlásait. Ezúttal Polónyi Tamás (4.a) levél formájában írott kedvcsinálóját olvashatják.

Kedves Zoli!

     Azért írok, mert szeretnék neked ajánlani egy könyvet. Tavasszal az osztályommal a Bálint Ágnes Emlékházba mentünk. Az írónő könyvei közül a Frakk és a foci című könyvet választottam. Rögtön megragadta a figyelmemet, mert szeretem a kutyákat és a focit. Sajnos akkor nem volt rá pénzem. Még azon a héten elmentünk a szüleimmel is, és megvettük.Már visszafelé az autóban elkezdtem olvasni.
     Nagyon tetszett, hogy Frakk és a macskák mindig egymást ugratják. A két macskával nem lehet focizni, mert túlságosan lusták. Frakk új játszótársával, Lajcsikával, a szomszéd kisfiúval rengeteg galibába kerül. Képzeld! Kutyaiskolásat játszottak! Frakk volt a kiképző, Lajcsika pedig a kutya. 
      Éppen mászástant játszottak, és akkor támadt Frakknak az az ötlete, hogy a tetőre felrúgott labdát hozza le Lajcsika.
      Lajcsika felmászott a diófára, onnan a tetőre. Ledobta a labdát,  majd Frakk felkiáltott hozzá:
- A Lajcsika nevű kutya most már lemászhat a tetőről!
- De hogyan? - tanakodott Lajcsika.
    S míg azon törte a fejét, hogy térjen vissza a talajra, Frakk fejelgette fel neki a labdát. Már a második labdaváltás után forgott vele a világ. Lukrécia megszánta, és segített neki lekászálódni a tetőről. Lajcsika megfogadta, soha többé nem mászik fel oda.
     Ebből a könyvből ez egy kis részlet volt, de remélem, kedvet kaptál az olvasásához, hisz te is szereted a focit!
     Te is olvastál mostanában valami érdekeset?
     Várom válaszodat! Remélem, hamarosan találkozunk, és könyvet cserélünk!

Budapest, 2011. november 13.                                                       Üdvözlettel: Tomi

2012. május 7., hétfő

Olvasni jó! - Neszmély Zsombor

Az iskola hivatalos honlapja már beszámolt a kerületi Olvasni jó! levelezős vetélkedő vajkos eredményeiről. Ezekben a napokban a blogon közzé tesszük a versenyzők pályázati anyagként leadott könyvajánlásait. Ma Neszmély Zsomboré (4.a) a szó.


   Anyukám már kiskorom óta sokat olvas nekem. Ovis voltam még, mikor már regényekből mesélt. A történeteket mindig nagy élvezettel hallgattam. Így én is hamar könyvmoly lettem.
   Mikor második tanév elején egy könyvesboltban jártunk, nagyon megtetszett egy Geronimo Stilton. Kértem, vegyük meg, és teljesült ez a kívánságom!
    Ez egy nagyon szeretnivaló, mai gyerekkönyv-sorozat. Állandó főszereplője, egy vicces pacák, akarom  mondani, pocok, igazából egy egér, aki egy újságkiadót vezetz "Egér-sziget" fővárosában, Rágcsáliában, s a Geronimo Stilton névre hallgat. A könyvekben található tréfás történetek szereplői az állatokon kívül fantomok, vámpírok, bűnözők. Sőt! Akár a fantázia birodalmába is repülhetünk a szivárványsárkányon, ahol tündérek, szirének, trollok és egy óriás is lakik. A történetek mulatságosak, szórakoztatóak, a képek érdekesek és viccesek. Az egyik könyvben még időutazáson is részt vehetünnk. Találkozhattunk a dínókkal, fáraókkal, lovagokkal. Ebből a részből egy kevés történelmi ismeretet is szerezhetünk.
     A történetek állandó szereplői még Geronimo Stilton unokaöccsei: Benjamin és Trappola, illetve unokahúga: Tea Stilton. Benjamin egy kiskorú egér, akit nagybátyja rendkívül szeret. Trappola ellenben egy gyerekes egér, pedig már felnőtt. Geronimo sokszor orrol rá, mert durva vicceivel kuzinját nevetség tárgyává teszi, továbbá trehányságával is bosszantja Geronimot. Tea egy vagány egérlány, aki mindenből szenzációt csinál. Geronimo minden könyvben egy izgalmas ügy nyomába ered, s a nyomozásokra magával viszi az előbb felsorolt egereket is. 
     A könyvsorozat egyes köteteit többször is elolvastam, és mindig jót nevetek rajtuk. A húgomnak is ezt ajánlottam mint kezdő olvasónak második osztály elején, mert én nagyon szeretem.

Ti már olvastátok?  

2012. május 5., szombat

Első olvasmányélményem - Bökfi Zsombor

Az iskola hivatalos honlapja már beszámolt a kerületi Olvasni jó! levelezős vetélkedő vajkos eredményeiről. Ezekben a napokban a blogon közzé tesszük a versenyzők első olvasmányélményéről szóló, pályázati anyagként leadott írásait. Következik: Bökfi Zsombor (3.a).

     Amikor négy évesen kórházba kerültem, anyukám könyveket hozott be nekem. Kiválasztottam egyet, az volt a címe: Kerekerdő meséi. Állatmesék voltak benne, az egyik kedvencem: A bölcs öszvér
     Ez a mese arról szól, hogy az öszvér azt hiszi, jobb úgy, ha az alma a földön terem, a dinnye meg a fán. De ráesik a fejére egy alma, és rájön, hogy ez így van jól. 
     Egy-két oldalas mesék vannak a könyvben. Van benne olyan mese, ami tanulságos. 
     Aztán iskolás lettem, és harmadik osztály előtt a nyári szünetben én is olvastam belőle. Még mindig tetszenek ezek a  mesék. 
     Azoknak ajánlanám, akiknek tetszenek a vicces történetek.

2012. május 3., csütörtök

Első olvasmányélményem - Gulácsy Fanni

Az iskola hivatalos honlapja már beszámolt a kerületi Olvasni jó! levelezős vetélkedő vajkos eredményeiről. Ezekben a napokban a blogon közzé tesszük a versenyzők első olvasmányélményéről szóló, pályázati anyagként leadott írásait. Ma Gulácsy Fannié (3.a) következik.

     Az első egyedül olvasott könyvem egy pónilóról szólt.
     Egyik barátnőmtől kaptam kölcsön, ő ajánlotta. 
     A könyv címe: Kedvencünk, Szigge!
    Szigge a Csintalan Lovasklub egyik tagja volt. A közösség legszertelenebb lovának tartották. Elina, egy kilenc éves lány lovagolt rajta. Ez a könyv azért is volt izgalmas számomra, mert én is olvasás közben töltöttem be a kilencedik életévemet. 
     Ebből a regényből sokat tudtam meg a lovaglásról, nyergelésről. Ezért érdekes és hasznos volt, mert én is szeretnék megtanulni lovagolni.
     Ezt a könyvet bármikor újraolvasnám, de mivel van folytatása, azt is szívesen kézbe veszem.
     Remélem ez a kötet is olyan izgalmas lesz, mint az első.

2012. május 2., szerda

Első olvasmányélményem - Páldi Máté

Az iskola hivatalos honlapja már beszámolt a kerületi Olvasni jó! levelezős vetélkedő vajkos eredményeiről. A következő napokban a blogon közzé tesszük a versenyzők első olvasmányélményéről szóló, pályázati anyagként leadott írásait. Ezúttal  Páldi Mátéét (3.a).

     Egy évvel ezelőtt apa elővett egy könyvet. Esti meseként feleolvasott belőle egy fejezetet. A címe ez volt: Emil és a detektívek, írója Erich Kästner.
     Egy fiúról szól, aki Berlinbe utazott vonattal, közben egy kalapos úr ellopta a pénzét. Vissza akarta szerezni, ebben segítettek neki a berlini barátai és Kalapocska.
     Ez a könyv azért tetszett, mert egy bátor fiúról szól, aki még a tolvajjal is szembe mer szállni.
   Testvéreimmel együtt hallgattuk Emil történetét. Különösen azoknak ajánlom, akik szeretik az izgalmas történeteket.

2012. május 1., kedd

Első olvasmányélményem - Fehér Viola

Az iskola hivatalos honlapja már beszámolt a kerületi Olvasni jó! levelezős vetélkedő vajkos eredményeiről. A következő napokban a blogon közzé tesszük a versenyzők első olvasmányélményéről szóló, pályázati anyagként leadott írásait. Elsőként Fehér Violáét (3.a).

     Sok könyvet olvastam, de a legemlékezetesebb az első volt. Címe: Gombóc, az ellopott kiskutya, írója: Holly Webb.
     Arról szól, hogy egy fiú, akit Willnek hívnak, eltöri a lábát Gombóc miatt. A kutyus még kicsi, nem tudja, mi a rossz. Will húga, Chloé nem szerette az ebeket. Mikor a bátyja kórházba került, mégiscsak megbarátkozott a kiskutyával, és elvitte a kutyaiskolába. Will ennek nem örült, mert ő szerette volna megtanítani mindenre.
     A kutyaiskolában ők lettek az elsők az év végi versenyen. Ebből a könyvből sokat megtudtam a kutyaápolásról, a kutyák energiájáról. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik a kutyákat, vagy szeretnének egy házi kedvencet.