Fiatalon legendává vált

Szelényi Nándor teljes testnevelői pályafutását Erzsébet-Bélatelep szolgálatában töltötte, így akinek bármi köze volt a Kund (Kond) Utcai Általános Iskolához, tudja, ki volt Nándi bácsi. Munkásságát, példamutató életútját mindenki elismeri, az egykori Népsport portréjában is csak az a rendkívüli, hogy már 1958-ban megjelent. 

Álmodozó fiatalember a Kund utcában

Melyik fiatal ne szeretne álmodozni a jövendőről? Ilyenkor csupa rózsás kép jelenik meg előttük, de csak nagyon kevesen járnak a valóság cipellőjében. S mert ez oly ritka, hadd mutassunk be egy fiatalembert, aki pályájának küszöbén nem kívánt magának semmi csodálatosat, semmi rendkívülit. És mégis álmodozott...

Aki járt már a Kund utca környékén a XVIII. kerületben, s látta az egymás mellett meghúzódó házakat, hallgatta a csendet, s beszippantott a gyárak füstjétől nehéz levegőbe, nehezen tudná elképzelni, hogy valaki ide kívánkozzék. Mégis egy fiatalembernek nem volt egyéb vágya, minthogy ide kerüljön — testnevelő tanárnak.

Szelényi Nándor itt nőtt fel, szereti ezeket az apró házakat, a gyerekeket, az embereket, az itteni levegőt. 1953-ban, amikor elvégezte a Testnevelési Főiskolát, az volt az álma, hogy ide kerüljön vissza — testnevelő tanárnak. Pedig a Kund utcai iskolában nem volt tornaterem, sem a testnevelési órákhoz szükséges sok alapvető eszköz, sőt még rokonszenv sem volt a testnevelés iránt. Ö mégis ide vágyódott. De — ez a kívánsága csak 1957-ben teljesült.

A tennivalók milyen tömege várt az ifjú testnevelő tanárra! S ő hozzá is látott. Először különféle játékokat eszelt ki, amelyeket az udvaron lehetett játszani. A játék vonzotta a gyerekeket, s örömmel várták a testnevelési órákat. Szelényi Nándor azonban nem elégedett meg ezzel, Igazi oktatásra. a gyerekek Igazi testnevelésére vágyott. Ehhez azonban meg kellett teremteni a feltételeket.

Kiszemelte az egyik tantermet tornateremnek, lótott-futott és néhány hét múlva diadalmasan közölte, hogy négy darab bordásfalat is kap az Iskola. Sőt két ugrószekrény is került, igaz, nagyon rossz állapotban. Most a szülőkhöz fordult. Pálinger Géza személyében áldozatkész asztalos jelentkezett — s hamarosan két ugrószekrény várta a tanulókat az újdonsült tornateremben. Ezután már megkövetelte, hogy a gyerekek is megfelelő felszerelésben jelenjenek meg. Egyre több fehér tornaing, s tornacipő kandikált ki az iskolástáskákból. Minden testnevelési óra új, meg új élményt jelentett a gyerekeknek, különösen, amikor a medicin-labdával és a kézilabdával is megismerkedtek. Lassan a szülők is kezdtek megbarátkozni a tornázással, s a testnevelést, no meg a tornacipőt nem tartották az új tanár hóbortjának. Szelényi Nándor számára pedig az óra mutatója csak azt jelezte, hogy mikor csöngetnek ki vagy be, de hogy a mutató délután 6 vagy este 9 órát jelzett — számára közömbös volt. Ott fúrt-faragott az iskolában, bővítette, szépítette a tornatermet, gyűjtögette a szereket és gondolkozott. Addig-addig gondolkodott, míg egyszer beállított Harka István igazgatóhoz, s elmondta, hogy sok mindenre lenne szüksége még az iskolának ahhoz, hogy olyan testnevelési órákat tartson, mint amilyeneket ő a főiskolán megálmodott. S a közös fejtörésből megszületett az iskolai sportünnepély terve. Felkeresték a szülőket, elmagyarázták nekik, hogy mi mindenre van szükségük, s ha ezeket sikerül megszerezni, értékesebbek  lesznek a testnevelési foglalkozások.

Az eredeti cikk illusztrációja

A papák, a mamák mind munkába álltak, nagyszerű büfé volt és — 1400 forintos tiszta bevétel. 

Ezután már egy szekrény kellett a sok holminak, amelyet a Kund utcaiak szeretetre méltó túlzással szertárnak neveznek. Van abban a „szertárban" súlygolyó, pinpong-ütő, apró futócipők, sőt még melegítők is sorakoznak. Igen, most már ilyesmire is szükség van. hiszen a gyerekek nem érik be a testnevelési órákkal, többet akarnak, s Szelényi Nándor szívesörömest foglalkozik velük az iskolai sportkörben. S a szülők, akik addig nem valami jó szemmel nézték az új testnevelő „hóbortjait”, látva a gyerekek lelkesedését, Szelényi Nándor segítőivé váltak. Az atlétizálni vágyó gyerekek pedig Zelnitzky István* személyében lelkes edzőre találtak. Zelnitzky papa azonban nemcsak az atlétákkal törődik, hanem sok mindenben segítségére van az iskolának. És nem ő az egyetlen, aki szabadidejében kész barkácsolni vagy javítani egy- egy sportszert, hogy gyermekeiknek még nagyobb örömük legyen.

Több gyereknek, aki tornázik, birkózik — sportsikert jósolnak, de Szelényi Nándor ezekre csak ennyit mond:

— Fiatalok ezek, még nem lehet tudni, mi lesz belőlük. Én nem akarok feltétlenül világbajnokokat nevelni, de ha majd netán mégis világbajnok kerül ki közülük, persze nem fogom szégyellni, hogy én biztattam. De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy ügyesek, jómozgásúak legyenek és szeressék az egészséges testedzést.

Ennél többet testnevelő tanár nem mondhat, s Szelényi Nándor nem is a szavak embere, mindennap azon munkálkodik, hogy vágyai, a mindennapi testnevelési órákon valósággá váljanak.

Réti Anna

Nándi bácsi és egyik kézilabda-csapata (A képről ITT írtunk korábban)

Az eredeti szöveg a sportnapilap 1958. május 25-i számában jelent meg. (14. évfolyam, 102. szám). A lapszám 3. oldala az Arcanum Tudománytárából:  

* Zelnitzky István, Honvéd egykori trénere, több válogatott atléta nevelőedzője 2002-ben hunyt el. Nyolcvanhat évet élt.