Ma kiküldetésben jártam, a könyvtár zárva tartott, így a nagy ölelkezést mindannyian megúsztuk. Nem mintha egy könyvtáros nem vágyna szeretetre, arra, hogy kultúraközvetítő szerepét a legváltozatosabb formában és a legnagyobb gyakorisággal elismerjék, de - kollégáim többségéhez hasonlóan - én is eléggé tartózkodó vagyok az efféle dolgokban.
A Hug-a-Librarian-Day mindenesetre eszembe juttatta Robert Fulghum könyvének, a Már lángolt, amikor ráfeküdtem címűnek egy epizódját. Ebben a rövid kis részben az unitárius lelkész szerző az egyházközségükben elharapódzott "ölelési járványról" számol be: a Vasárnap Reggeli Üdvözlőcsoport tagjai rendre a templom előcsarnokában várják az érkezőket, készen arra, hogy szeretetük kifejezéseképpen mindenkit megöleljenek. Akár olyanokat is, akik ehhez semmi kedvet nem éreznek.
Ebből is kitetszik, nem vagyunk egyformák.
Így talán azok, akik nem éreznek kedvet a könyvtáros-ölelgetéshez, felszabadultan ünnepelnek majd a közelgő jeles napok valamelyikén: április 4., Nemzetközi párnacsata nap; május 4., Az ékezetes betűk világnapja; július 29., A parkettacsiszolás világnapja.
